Az Academia Europaea új díját Lovász László vehette át elsőként
A Barcelona Hypatia Európai Tudományos Díjat olyan kiváló kutatóknak adományozzák, akik kimagasló eredményeikkel hozzájárulnak tudásunk gazdagításához és társadalmi fejlődésünkhöz. Az új díjra javasolt 23 kutató közül Lovász László tudományos karrierjét és munkásságát díjazta idén az öttagú bizottság. A díjat a matematika iránti elkötelezettségéért, a tudományterületen végzett magas színvonalú nemzetközi munkásságáért, valamint a társadalom érdekeit, fejlődését szolgáló erőfeszítéseiért ítélte oda a bizottság.
Lovász László 1948-ban született Budapesten. A matematikai tudományok kandidátusa fokozatot 1970-ben szerezte meg, 1971-ben pedig matematikusi diplomát és Dr. rer. nat. címet kapott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1977-ben a matematikai tudományok doktora lett. Az MTA levelező tagjává 1979-ben, rendes tagjává pedig 1985-ben választották. A világ egyik legjobb matematikusaként jegyzett professzor kutatási területei a kombinatorika és a gráfelmélet, illetve ezek alkalmazása a számítógép-tudomány és az operációkutatás területén. Nevéhez fűződik a „Lovász-féle lokális lemma”, a „Lovász-féle téta-függvény” és a „Lenstra–Lenstra–Lovász-algoritmus”.
Óriási szerepe van abban, hogy a magyar matematikai kutatások egyik súlyponti területe, a kombinatorika a modern matematika meghatározó ágává fejlődött. Legújabban a nagy hálózatok vizsgálatának matematikai alapjaival foglalkozott, továbbá társszerzőként kidolgozta a gráflimeszek elméletét. 2007-ben Bolyai-díjban, 2008-ban Széchenyi-nagydíjban részesült. A nagy nemzetközi díjak közül a Kiotó-díjnak és a Wolf-díjnak is birtokosa. 2014-ben az MTA elnökévé választották, 2017-ben pedig újraválasztották.
A Barcelona Hypatia Európai Tudományos Díjat évente ítélik majd oda, de hároméves ciklusokban. Az első évben az élettelen természettudományok és a mérnöki tudományok, a másodikban az élettudományok, a harmadikban pedig a bölcsészet- és társadalomtudományok művelői közül választják ki a díjazottat. A jelöltekről az Academia Europaea és a Barcelonai Városi Tanács által delegált nemzetközi zsűri – amelynek legalább két tagja nő – hozza meg a döntést. Az első ismert matematikusnőről, az ókori Alexandriában 355-től 415-ig élt, tragikus sorsú Hypatiáról elnevezett díjjal 30 ezer euró jár.
Az ELTE Kommunikációs Osztálya a "Persze, hogy az ELTE-re jártam" sorozatban forgatott kisfilmet Lovász Lászlóval:
Forrás: MTA
Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek