ELTE Alumni Segély C

ELTE Alumni Segély Covid-19 / 2.

Volt hallgatóink megszólításával az ELTE Alumni Központ gyűjtést indított a 2020. decemberi,"Összefogás" elnevezésű ELTE Alumni Jótékonysági Kampány során. Az összegyűlt összeg erejéig a Covid-19 miatt nehéz helyzetbe került rászoruló hallgatók számára az ELTE Alumni Alapítvány a 2020/21-es tanév második félévében, 2021 áprilisában egy második pályázatot is kiírhatott - könnyített feltételekkel - az előző pályázatból megmaradt összeg erejéig. Az ELTE Alumni Segély C / 2. pályázatra hat pályázat bizonyult érvényesek, így ismét a maximális, 80.000 Ft/fő támogatásban részesülhettek a rászoruló hallgatók - immár a teljes, erre a célra dedikált összeg erejéig.

Bárdos Kata Kincső
Bárdos Kata Kincső, kommunikáció és médiatudomány MA szakos hallgató.

"Mindenképpen szerettem volna továbbtanulni.  Az ELTE szervezte meg az ország első kommunikáció képzését, de nem csupán ez vezérelte választásomat. A BME-n remek oktatókkal ismerkedtem meg, de úgy éreztem, minél több szakemberrel és oktatási stílussal ismerkedem meg, annál jobb szakemberré válhatok majd én is. Az ELTE-n munkálkodó kiváló oktatóktól - Munk Veronika, Bátorfy Attila, Hermann Veronika stb. – is szerettem volna tanulni. Szerencsére egy nagyon aktív Média tanszéki életbe csöppentem bele az őszi tanévben, ami az online oktatás során is igyekezett a legtöbbet nyújtani a hallgatóknak. Büszkeséggel tölt el a tudat, hogy két ilyen remek egyetemen szerezhetem meg a diplomámat."

Halasi Vivien
Halasi Vivien, magyar-könyvtáros osztatlan tanári szakos hallgató.

"Több pedagógus is volt a családomban, nagyapám is az ELTE-n végzett, történelem-földrajz szakon. Kiskoromban lenyűgöztek a könyvei és műveltsége, ez is közrejátszott abban, hogy már általános iskolás koromban eldöntöttem, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szeretnék majd tanulni. Így, a képzés végéhez közeledve is bebizonyosodott, hogy jól döntöttem, s ha pályaválasztás előtt állnék, ismét az ELTE-re jelentkeznék.
Nagyon szívesen emlékszem vissza az egyetemen töltött éveimre, sok emberi kapcsolatot, szép élményt, eredményt és persze tudást köszönhetek az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek és oktatóinak. Biztos vagyok benne, hogy pedagógusként hasznomra fognak válni az egyetemen elsajátított módszerek és a gyakorlatok."


Horváth Kata


Horváth Kata, kommunikáció és médiatudomány MA szakos hallgató.

"Nagyon fontos számomra az oktatás, hiszen én magam is nagyon sokat kaptam az oktatóimtól, többek között motiváltak, hogy tudományos pályára lépjek. Én magam is ilyen értékeket szeretnék továbbadni a hallgatóimnak."

Kucbel Tímea


Kucbel Tímea, tolmács és fordító MA szakos hallgató.


"Már végzős gimnazistaként is szerettem volna az ELTE hallgatója lenni, hiszen kijelenthetjük, hogy az ország egyik legjobb egyeteme, a legjobb képzést nyújtja ... mesterképzésre pedig sikerült az ELTE-re bejutnom. Nagyon nagy öröm volt, hiszen nagy vágyam teljesült."

Molnár Marianna
Molnár Marianna, szociológia MA szakos hallgató.

"Azért jelentkeztem az ELTE-re, mert látássérült hallgató vagyok, és az ELTE az az Egyetem, ami a legtöbb segítséget tudja nyújtani a speciális igényű hallgatók számára is, valamint ezen az Egyetemen a legszínvonalasabb a szociológus képzés. (...) Kutatásaimmal ahhoz szeretnék hozzájárulni, hogy a sérült emberek a képességeiknek és a végzettségüknek megfelelő munkát kaphassanak a nyílt munkaerőpiacon."


Tóth-Czopyk Zsuzsanna Vera


Tóth-Czopyk Zsuzsanna Vera, pszichológia MA szakos hallgató.

"...egyértelmű volt, hogy az ELTE-re jelentkezem, azonban az első felvételi jelentkezésemkor még nem kerültem be az Egyetemre. A célom elérése érdekében még keményebben tanultam, két tárgyból újraérettségiztem és 2017-ben kezdtem meg az alapképzést. Már akkor is fontos volt, hogy az ELTE-n rejlő szakmai lehetőségekkel éljek, így lettem az Illyés Sándor Szakkollégium tagja, illetve honorácior státuszú hallgató. (...) Az Egyetemre járni megtiszteltetést jelent, tanulmányi eredményeim tükrözik, hogy a tanulás számomra fontos érték."


 

ELTE Alumni Segély Covid-19 pályázat

V hallgatóink megszólításával az ELTE Alumni Központ gyűjtést indított a 2020. decemberi "Összefogás" elnevezésű ELTE Alumni Jótékonysági Kampány során. Az összegyűlt összeg erejéig az ELTE Alumni Alapítvány a 2020/21-es tanév második félévében, 2021 januárjában pályázatot írt ki  olyan tehetséges, rászoruló hallgatókat támogathasson, akik a Covid-19 miatt, állásuk elvesztése okán nehéz helyzetbe kerültek. Három fő adott be érvényes pályázatot, így a maximális 80.000 Ft/fő támogatásban részesülhettek. A fennmaradó összeg erejéig új pályázat kerül kiírásra jelen tanév során.

Bogdán Mária Eszter
Bogdán Mária Eszter, germanisztika MA szakos hallgató.


"Szabad időmben, önkéntesként jelenleg is azért dolgozok, hogy minél több hátrányos helyzetű diák hozzám hasonlóan vegye észre, mennyi lehetőségük adódik, ha szorgalmasan tanulnak."

Kucbel Tímea


Kucbel Tímea, tolmács és fordító MA szakos hallgató.


"Már végzős gimnazistaként is szerettem volna az ELTE hallgatója lenni, hiszen kijelenthetjük, hogy az ország egyik legjobb egyeteme, a legjobb képzést nyújtja ... mesterképzésre pedig sikerült az ELTE-re bejutnom. Nagyon nagy öröm volt, hiszen nagy vágyam teljesült."

Nyitrai Ágnes Andrea


Nyitrai Ágnes Andrea, pszichológia MA szakos hallgató.

"...büszke ELTE polgárnak tartom magam, aki bízik benne, hogy a jövőben hasznos tagja lesz a társadalomnak azáltal, hogy gyermekeknek segít, és jelenleg igyekszik túllépni a vírus okozta nehézségeken, hogy tovább haladhasson az ehhez vezető úton."