Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Nemzetek estjei: Japán

Beszámolók

-

2019.05.28

2019. május 24-én rendezte meg az ELTE Alumni Központ Nemzetek estjei sorozatának Japán alkalmát. A teltházas rendezvényen részt vett prof. Dr. Borhy László rektor, Dr. Hamar Imre nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes, Ms. Haruko Takeshita a Japán Nagykövetség másodtitkára, a Japán Nagykövetség Kulturális Osztályának vezetője is.

Az eseményt Pataky Csilla, az ELTE Alumni Központ vezetője nyitotta meg köszöntőjével, melyben kiemelte az Alumni Központ munkásságát. Ezt követte Dr. Hamar Imre rektorhelyettes és Dr. Borhy László rektor  köszöntője. Megtudhattuk,  az ELTE hallgatói körében az angol után a japán nyelv a legkedveltebb. Dr. Umemura Yuko tanszékvezető asszony köszöntőjét követően kezdett az ELTE Bartók Béla Énekkara, melynek Umemura Yuko is régóta tagja. 

Az Okano Teiicsi Tavaszi holdfény című darab előadása után tartotta meg Japán varázsáról előadását Dr. Hidasi Judit nyelvész. Hidasi Judit összesen 11 évet töltött eddig Japánban, többször is járt már az országban, melynek minden táját ismeri már. Előadásában ebből kifolyólag is tudta igazán érzékletesen bemutatni Japán világának kettősségét, a kultúrán belül húzódó ellentéteket. A nemi szerepektől elkezdve, az illemen át, a generációk közötti kapcsolatokig mutatta be ezeket, érzékeltetve ezzel, hogy a dichotómiák az egész kultúrát átszövik. Hagyomány és technika, maszkulinság társadalom és női irányítás, felhőkarcolók és japán kertek, egészség, és végletekig hajszolt dolgozó emberek. Éles szembenállások, melyek együtt megképezik azt a képet, amit manapság Japánról alkotunk.

Az előadást követően lépett fel a Hungary Yosakoi Sumire táncegyüttes, akik 3 különböző táncot mutattak be: Seicho, Kizuna, Soranis. A látványos bemutató után következett az est utolsó előadója, Dr. Szabó Balázs tanszékvezető-helyettes, aki a japán harcművészetről beszélt. A bemutató betekintést nyújtott a japán harcművészet világába. Az előadó mesélt a japán harcművészetnek eredetéről, ágairól, jelenkori megjelenéséről. Ahogyan az egész japán kultúrában, úgy a harcművészet elsajátításánál is fontos a harmónia megtartása, a kifinomult mozgás és a tisztelet a másik iránt. Sajnos ma az érdeklődés a harcművészet iránt egyre kevesebb, inkább a modern technológia, ami a szakra csábítja a hallgatókat.

Az óriási érdeklődésnek örvendő Nemzetek estjei sorozatunkkal legközelebb fél év múlva jelentkezünk. Kövessék híradásainkat!

Sorozatismertető
ELTE Alumni
Facebook

kedvel
1287 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Az én ELTE-s történetem V. - eredményhirdetés

egy tag profilképe

Alumni Központ

25 november

Beszámolók

ELTE Sikerek: Tari Annamária

egy tag profilképe

Alumni Központ

18 november

1

Beszámolók

Egyetemi címeres pólókampány 2024 - Köszönjük!

egy tag profilképe

Alumni Központ

18 november